Nemrég Hugicámmal csajos estét tartottunk, és erre mi sem lenne megfelelőbb helyszín, mint az Operaház. Ki lehet öltözni, felvenni azt a kisestélyit, ami a szalagavató óta a szekrényben porosodik, elámulni a dúsan festett, aranyozott termen, aztán belefeledkezni a magával ragadó előadásba. Amiért egyébként kifizettük félhavi jövedelmünket.

Na persze.
Ilyet csak az gondol az Operáról, aki még soha nem járt ott.

Mi beestünk az utolsó pillanatban az ezerforintos helyünkre, aztán valóban belefeledkeztünk az előadásba. Még azt is elfelejtettem, hogy nem volt időm hazamenni átöltözni, így farmerben vagyok, még jó hogy nem valami feliratos pólót húztam reggel. Éppen a Rigolettót néztük, ami nagyon szép, csak elég szomorú sztori, meg van az embernek egy kis fakkjú érzése. Az ilyen operáknál mindig az okozza a bonyodalmat, hogy valamelyik szereplő eltitkol valamit, aztán félreértések lesznek, amit véresen komolyan vesznek. No de persze ezek nélkül nem tudnának szép áriákat énekelni.

Szóval kezdtünk épp letargiába zuhanni, amikor jött a megváltó szünet. És akkor megláttuk őket.

Először csak néhány kockást. Aztán egyre többet. Fiatal fiúk-lányok, vasalt hajjal, miniszoknyában vagy csőnadrágban, oldaltáskával, egyenzakóban. Olyanban, amilyet anyám hordott a nyolcanas években talán. Mindenhol ott voltak, egyre többen voltak. Tele volt velük a karzat. Bevették az Operát.

Amint ezt megállapítottuk, kitört belőlünk a nevetés. És onnantól megállíthatatlanul folyt. Alig tudtuk visszafogni magunkat, amikor kezdődött a következő felvonás. De Verdi dicséretére legyen mondva: pillanatokon belül újra elragadott a mű hangulata. Egészen a következő szünteig, amikor azt elemeztük, hogy vajon hány széket tarolna le a csillár, ha leszakadna (hatalmas csillár van a nézőtér fölött, önmagában is megérne egy misét). Nagyon jól éreztük magunk, felszabadultak voltunk, igazán megérte elmenni.

Mellettünk ült egy fiatal pár. A lány ült, mint aki karót nyelt, és ha valaki véletlenül köhintett egyet, már pisszegett. A fiú idővel már feszengett mellette. Szünetben a művet elemezte (volna, ha értett volna hozzá). Nem irigyeltem. Elrettentő példa.

Operába menni egyszer mindenkinek muszáj. Mert érdemes megnézni, még ha az ember nem is lesz a műfaj rajongója. Csak ne legyünk sznobok.

És ha már tippekről szól a blogom, tessék néhány operás tipp:

  • A jegyeket érdemes az előadás előtti hónap első munkanapjának reggelén megvenni, mert hamar elfogynak. Középre, a karzat első két sorába kell megpróbálni foglalni, általában azoknak a legjobb az ár-érték aránya.
  • A mű történetét olvassuk el előtte. Ugyan feliratozzák az előadást, de jobb, ha nem az alapján próbáljuk kitalálni, mi is történik a színpadon, amit nem is látunk, hiszen olvassuk a feliratot.
  • Igaz, hogy én elmentem farmerban és nem zavartak el, de azért nem ez a követendő példa. Egy kissé alkalmi ruhát azért illik felvenni. Lehetőleg nadrágot, mert az ülések alatt van a szellőző és néhány óra alatt könnyen lefagy az ember lába.
  • A büfé nagyon drága. Vacsorázzunk indulás előtt.
  • Természetesen ne zavarjunk másokat a műélvezetben, de érezzük magunkat olyan jól, amennyire csak lehet. És ne legyünk sznobok!

Jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolasitippek.blog.hu/api/trackback/id/tr403449549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.