Általában ez az a helyzet, amikor az ember először rádöbben, hogy mennyire fontos a takarékosság. Miután a nyakába vett egy 5-10-20 éves hitelt, van egy üres lakása, amit be kell rendezni, rosszabb esetben fel is kell újítani. A felújítás megérdemel majd egy külön bejegyzést, de a berendezkedéshez is akadnak pénztárcakímélő módszerek bőven.

A legfontosabb az előre tervezés. Szedjük össze, mi az, ami feltétlen kell a beköltözéshez. Ezeket mindenképpen előre be kell szerezni. Divat mostanában a listaírás, hát akár írhatunk is egy listát, bár ez szerintem annyira nem fontos.

Ha listázunk, írjunk egy másodikat is: ide azok a holmik kerüljenek, amikre szükségünk lesz, de nélkülük is elvagyunk egy ideig. Ilyen például a cipőtartó. Ha ez a lista is megvan, akkor célszerű átnézni az elsőt, valószínűleg a felét nyugodtan átírhatjuk ide.

Ezt a listaírást érdemes úgy fél évvel az összeköltözés tervezett időpontja előtt megcsinálni. Így ugyanis nem kényszerülünk rá arra, hogy néhány nap alatt szerezzük be a berendezést - többszörös áron ahhoz képest, mintha előre terveznénk.

A listák birtokában már el tudunk indulni tájékozódni, mit hol kaphatunk meg, és mi hol mennyibe kerül. Ha valami megtetszik, jegyezzük fel, megvenni még nem szabad. Az összeköltözésig érdemes hetente ránézni a bolt honlapjára: hátha akciós lesz addig. És ha igen, akkor kell megvenni. Ezzel a módszerrel kis munkával sokkal olcsóbban juthatunk hozzá a kiszemelt termékekhez. Így lett nekünk mosógépünk 70 helyett 50 ezerért, tükrös szekrényünk 30 helyett 3(!) ezerért. Kissé melós, de bőven megtérül. Én hetente 3-5 percet töltök el azzal, hogy a néhány kiszemelt bolt honlapján megnézem, milyen új akcióik vannak. Bő egy éve csinálom, azaz körülbelül 4 órám ment rá eddig erre. Életemben nem dolgoztam még több mint 10 ezres órabérért :)

Ha nem lesz akciós a kiszemelt termék az összeköltözésig, akkor sajnos teljes áron kell megvenni - de csakis az első listán lévőket! A nagyobb áruházak ugyanazt a terméket átlagosan 0.5-2 évente kínálják akciósan. Érdemes hát várni a kevésbé sürgős holmik beszerzésével, legfeljebb egy évig a földön lesznek a cipők.

Ha nem találunk tökéletes bútort, vagy ha megfizethetetlenül drága, akkor két módon szerezhetjük még be: kérdezzük meg a rokonokat, barátokat, nincs-e nekik valami, amit használni tudnánk, és nekik nem kell. Ezt egyébként érdemes a vásárlás előtt megtenni. Testvéremék Vaterán vettek egy ágyat. Amikor meglátogatta őket egy barátjuk, az első reakciója ez volt: "jé, pont ugyanilyen van nekünk is a padláson!" Féláron megvehették volna tőle, ha vásárlás előtt megkérdezik. Mindenkinek jobb lett volna. Sosem tudhatjuk, mit rejt a rokonaink, ismerőseink padlása, előszobaszekrénye - tehát kérdezzük meg!

Egyébként az aukciós oldalakat is érdemes végigböngészni, ha nem ragaszkodunk feltétlenül vadiúj holmikhoz (az új áruk általában nem olcsóbbak, mint a boltban). Nézzük egyszer végig a minket érdeklő kategóriát, majd utána kétnaponta nézzünk fel, a szűrőben pedig pipáljuk be, hogy csak az utóbbi 48 órában meghirdetett aukciókat mutassa. Így mindig csak a friss termékeket lájuk. Ha valami megtetszik és az ára is megfelelő, akkor csapjunk le rá! Mi például ülőgarnitúrát vettünk így. Mindenképpen bőrt szerettem volna, de az elérhetetlen áron van a boltokban. Körülbelül két hónapig kétnaponta figyeltem az aukciókat, de megérte. 20 ezerért bőrgarnitúra? Igen, létezik. Épp azon ülök :) Körülbelül 2-3 hónap rendszeres figyeléssel gyakorlatilag bármiből lehet szerezni megfelelőt nevetséges áron.

Egy lakás berendezése - ha előtte pár héttel elkezdjük járni a boltokat és megvesszük, ami megtetszik - körülbelül 1.5-2 milliót emészt fel. De ha ésszel csináljuk, ezt az összeget túlzás nélkül megfelezhetjük. Cserébe egy kis időt rá kell fordítani, kicsit várni, és néha kompromisszumot kötni. Egymillióért megéri? :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolasitippek.blog.hu/api/trackback/id/tr903964272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anikoo70 2012.06.18. 16:00:59

Ha valaki szeretne most villanyszámlát faragni, ahhoz tudom ajánlani az ELMű ügyfélajánló programját (arambolt.hu)
Belépőként engedmény, ajánlóként jóváírás.
Jól jön az ilyesmi ezekben az időkben.

OlivRob 2019.09.23. 18:54:17

Ami még segít a spórolásban, az az online akciós újságot átnézése vásárlás előtt. Az appot is rátöltöttem a telefonomra a www.kimbino.hu -ról és szuperül működik.Ezzel sikerült valamennyit spórolnom minden hónapban.
süti beállítások módosítása