Gyorssegély a hidegben

Címkék: háztartás fűtés

2012.02.02. 20:08

Régebben már írtam a fűtésről (5 tipp a fűtésszámla minimalizálására és 12 további tipp a takarékos fűtéshez címen), ha valamikor, hát most aktuális.

Egy tipp azonban kimaradt. A magasabb páratartalmú levegőt melegebbnek érezzük, ezért érdemes ezeken a hideg napokon egy tálkában vizet tenni a fűtőtestre.

Főleg távfűtéses lakásban jó megoldás, ahol az embernek nem igazán van ráhatása a fűtésre. Penészedésre hajlamos helyiségekben viszont nem ajánlott!

 Általában ez az a helyzet, amikor az ember először rádöbben, hogy mennyire fontos a takarékosság. Miután a nyakába vett egy 5-10-20 éves hitelt, van egy üres lakása, amit be kell rendezni, rosszabb esetben fel is kell újítani. A felújítás megérdemel majd egy külön bejegyzést, de a berendezkedéshez is akadnak pénztárcakímélő módszerek bőven.

A legfontosabb az előre tervezés. Szedjük össze, mi az, ami feltétlen kell a beköltözéshez. Ezeket mindenképpen előre be kell szerezni. Divat mostanában a listaírás, hát akár írhatunk is egy listát, bár ez szerintem annyira nem fontos.

Ha listázunk, írjunk egy másodikat is: ide azok a holmik kerüljenek, amikre szükségünk lesz, de nélkülük is elvagyunk egy ideig. Ilyen például a cipőtartó. Ha ez a lista is megvan, akkor célszerű átnézni az elsőt, valószínűleg a felét nyugodtan átírhatjuk ide.

Ezt a listaírást érdemes úgy fél évvel az összeköltözés tervezett időpontja előtt megcsinálni. Így ugyanis nem kényszerülünk rá arra, hogy néhány nap alatt szerezzük be a berendezést - többszörös áron ahhoz képest, mintha előre terveznénk.

A listák birtokában már el tudunk indulni tájékozódni, mit hol kaphatunk meg, és mi hol mennyibe kerül. Ha valami megtetszik, jegyezzük fel, megvenni még nem szabad. Az összeköltözésig érdemes hetente ránézni a bolt honlapjára: hátha akciós lesz addig. És ha igen, akkor kell megvenni. Ezzel a módszerrel kis munkával sokkal olcsóbban juthatunk hozzá a kiszemelt termékekhez. Így lett nekünk mosógépünk 70 helyett 50 ezerért, tükrös szekrényünk 30 helyett 3(!) ezerért. Kissé melós, de bőven megtérül. Én hetente 3-5 percet töltök el azzal, hogy a néhány kiszemelt bolt honlapján megnézem, milyen új akcióik vannak. Bő egy éve csinálom, azaz körülbelül 4 órám ment rá eddig erre. Életemben nem dolgoztam még több mint 10 ezres órabérért :)

Ha nem lesz akciós a kiszemelt termék az összeköltözésig, akkor sajnos teljes áron kell megvenni - de csakis az első listán lévőket! A nagyobb áruházak ugyanazt a terméket átlagosan 0.5-2 évente kínálják akciósan. Érdemes hát várni a kevésbé sürgős holmik beszerzésével, legfeljebb egy évig a földön lesznek a cipők.

Ha nem találunk tökéletes bútort, vagy ha megfizethetetlenül drága, akkor két módon szerezhetjük még be: kérdezzük meg a rokonokat, barátokat, nincs-e nekik valami, amit használni tudnánk, és nekik nem kell. Ezt egyébként érdemes a vásárlás előtt megtenni. Testvéremék Vaterán vettek egy ágyat. Amikor meglátogatta őket egy barátjuk, az első reakciója ez volt: "jé, pont ugyanilyen van nekünk is a padláson!" Féláron megvehették volna tőle, ha vásárlás előtt megkérdezik. Mindenkinek jobb lett volna. Sosem tudhatjuk, mit rejt a rokonaink, ismerőseink padlása, előszobaszekrénye - tehát kérdezzük meg!

Egyébként az aukciós oldalakat is érdemes végigböngészni, ha nem ragaszkodunk feltétlenül vadiúj holmikhoz (az új áruk általában nem olcsóbbak, mint a boltban). Nézzük egyszer végig a minket érdeklő kategóriát, majd utána kétnaponta nézzünk fel, a szűrőben pedig pipáljuk be, hogy csak az utóbbi 48 órában meghirdetett aukciókat mutassa. Így mindig csak a friss termékeket lájuk. Ha valami megtetszik és az ára is megfelelő, akkor csapjunk le rá! Mi például ülőgarnitúrát vettünk így. Mindenképpen bőrt szerettem volna, de az elérhetetlen áron van a boltokban. Körülbelül két hónapig kétnaponta figyeltem az aukciókat, de megérte. 20 ezerért bőrgarnitúra? Igen, létezik. Épp azon ülök :) Körülbelül 2-3 hónap rendszeres figyeléssel gyakorlatilag bármiből lehet szerezni megfelelőt nevetséges áron.

Egy lakás berendezése - ha előtte pár héttel elkezdjük járni a boltokat és megvesszük, ami megtetszik - körülbelül 1.5-2 milliót emészt fel. De ha ésszel csináljuk, ezt az összeget túlzás nélkül megfelezhetjük. Cserébe egy kis időt rá kell fordítani, kicsit várni, és néha kompromisszumot kötni. Egymillióért megéri? :)

Miért éppen a könyvtár?

2011.12.14. 14:01

Ülök a könyvtárban. Velem szemben ül egy lány, tanul. A szomszéd asztalnál ülő fiú a huszadik századi olasz irodalomról olvas. Mellette egy férfi a laptopján dolgozik. Csend van, csak a légkondicionáló zümmögését, és a laptopok billentyűinek halk kattogását hallani. Körülöttünk dúsan faragott könyvespolcok, egészen a galériáig érnek. A galérián is könyvespolcok állnak körben, egészen a plafonig. Az olajzöld asztalokon bronz olvasólámpák. Idilli kép, nyugtatja tépett idegeimet. Néha kimondottan terápiás céllal látogatok ide.

FSZEK Bölcseleti olvasó

Sajnos tudom, hogy kevesen vagyunk így ezzel. Sokszor felmerül bennem a kérdés: miért? Több magyarázatot is találtam erre, de valójában mind igen gyenge lábakon áll.

Nemrég Hugicámmal csajos estét tartottunk, és erre mi sem lenne megfelelőbb helyszín, mint az Operaház. Ki lehet öltözni, felvenni azt a kisestélyit, ami a szalagavató óta a szekrényben porosodik, elámulni a dúsan festett, aranyozott termen, aztán belefeledkezni a magával ragadó előadásba. Amiért egyébként kifizettük félhavi jövedelmünket.

Na persze.
Ilyet csak az gondol az Operáról, aki még soha nem járt ott.

 Ígéretemhez híven itt van egy újabb csokor hőszigetelési tipp, használjátok egészséggel.

  • Maximum 5 percig szellőztessünk alkalmanként, ennyi idő alatt egy kereszthuzat teljesen kicseréli a levegőt. Így nem hűlnek ki a falak és a bútorok, és miután becsukjuk az ablakot, nem kerül plusz energiába a felfűtésük.
  • Ha az ajtók, ablakok résein süvít be a szél, akkor gumicsíkkal (hipermarketekben, barkácsáruházakban kapható) ragasszuk végig az érintett területeket. Azért inkább gumi- és ne szivacscsíkot válasszunk, mert tartósabb, és ha mégis cserélnénk, könnyebb eltávolítani.

szigetelt ház

 Számtalan helyen megírták már, hogyan kell szigetelni, hogy takarékos legyen a házunk, és hogy milyen fűtésrendszerek olcsók. Persze ezek fontos kérdések, de abban, hogy most (nem öt-tíz év múlva, amire a beruházás megtérül) hogy spóroljunk, nem segítenek. No meg ilyentájt már nem is ajánlott nagy felújításba vágni.

Összegyűjtöttem egy listát azokról a dolgokról, amiket viszont akár ma este is megtehetünk a fűtésszámlánk csökkentése érdekében:

  • Éjszakára vegyük minimumra azoknak a helyiségeknek a fűtését, ahol nem alszunk. Hétköznap napközben sem kell őket 16-18 foknál melegebben tartani, így rengeteget spórolhatunk a fűtéssel - és észre se vesszük.
  • Az utolsó reklám alatt tekerjük le a fűtést - azaz használjuk ki a szoba hőkapacitását. Ha tudom, hogy tízkor elmegyek fürödni és utána nem megyek vissza a nappaliba, akkor kilenc után már felesleges fűteni.

 A karácsony a legjobb ünnep, idén különösen várom, mert Diogenész - ha minden igaz - nem dolgozik (tavaly végigdolgozta, sőt a szilvesztert is, senkinek nem kívánom azt az érzést).

Alig több, mint egy hónap van már csak, jövő héten meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. A koszorú szerepe hatalmas, ha jól sikerül elkészítenünk, önmagában karácsonyi hangulatot teremt, és nem kell bajlódnunk a további dekorációval.

Ez a legjobb, nem rontja az életszínvonalunkat, mégis pénzt hoz a konyhára. Rengeteg kisebb-nagyobb pénznyelő van nap mint nap körülöttünk, amik ellen védekezni kell: felismerni és kiiktatni őket.

  1. A bankszámlá(i)nk. Magyarországon több tucat bank több mint száz konstrukciója közül választhatunk, melyek ráadásul folyamatosan változnak. Érdemes legalább egy évben egyszer végigböngészni őket, egy kedvezőbb számlával ezreket takaríthatunk meg.
  2. A látványpékségek. Ha az ember "csak beugrik egy croissantért", jó eséllyel egy otthon elfogyasztott reggeli árának a 3-5-szörösét költi el, ha csak egy százast naponta, egy hónap alatt az akkor is 2 ezer.

Az ételek sava-borsa

Címkék: tipp főzés

2011.10.30. 21:20

Valamikor régen egy átlagos háztartásban is fűszerek sokasága állt rendelkezésre. Az utóbbi évtizedekben ez sajnos elszegényedett, így ma egy háztartás fűszerkészlete a só-bors-pirospaprika "szentháromságon" alapul, kiegészítve az univerzális vegetával. Sokaknál alig tízféle fűszer rejtőzik a szekrényben. Könnyű belátni, hogy ennyiféle ízzel nehéz igazán változatosan főzni.

Fedezzük hát fel a rég elfeledett fűszernövényeket! Sok közülük egész könnyen elérhető, és nem is drága. Ízesítsünk gyömbérrel, kurkumával, kardamonnal, rukkolával, juharsziruppal, édesköménnyel, ginzenggel, lestyánnal, csomborral!

Miért jó ez?

Különféle fűszerezéssel egy ételt is sokféleképpen tálalhatunk. Egy egyszerű sültkrumpli is egész más ízű gazdagon fűszerezve, különleges mártással (a mártásokról később még írok, rengeteg elfeledett lehetőségünk van ezen a téren is), mint sóval, ketchuppal. Egy különleges étel pedig különleges, luxus élménnyel ajándékoz meg - erre pedig mindnyájunknak szüksége van :)

Hagymás finomságok

Címkék: recept hagyma

2011.10.18. 13:12

Írtam már egy posztot a hagymáról, de úgy érzem, ennél többet is megér a téma. A vöröshagyma manapság méltatlanul mellőzött zöldség. Teszünk belőle a pörkölt alá, belefőzzük a húslevesbe, de kimondottan hagymás ételt kevesen eszünk. Ezen - különösen hó vége felé - érdemes változtatni. Lényegesen jobb ízzel eszi meg az ember a francia hagymalevest pirított zsemlekockákkal, mint a sajtos tésztát. Tudom, kipróbáltam :)
Lássuk tehát a recepteket!

Francia hagymaleves hóvégi módra
Vágjunk apró kockára fejenként két fej hagymát, és kis lángon, megsózva, olajon pároljuk meg. Akár egy kis vizet is önthetünk mellé, nehogy odakapjon.
Amikor átpárolódott a hagyma, vegyük le a tűzről és keverjünk bele minden két hagymához kb. egy evőkanál lisztet. Vastag fenekű edényben azonnal megbarnul, vékonyabban egy kicsit érdemes pirítani. De tényleg csak egy kicsit.
Ezután öntsük fel vízzel a levesünket, fűszerezzük borssal, szerecsendióval, és főzzük össze. Végül turmixoljuk le (ügyesebb háziasszonyok elvileg meg tudják oldani, hogy pont szétfőjön a hagyma, és ne legyen csomós a liszt, nekem eddig sajnos még nem sikerült, de a botmixer megoldja a problémát).
Szárazon pirított kenyérkockákkal tálaljuk. Itt lehet elsütni a maradék szikkadt kenyeret.
A leves költsége kb. 20-30 forint fejenként. Jól elkészítve viszont egyszerűen isteni, legutóbb vendégvárónak is elsütöttem és sikere volt.

Töltött vöröshagyma

Programajánló

Címkék: szórakozás program

2011.09.11. 15:47

 Az idei hétvégét még nyárias elfoglaltságokkal tölthetjük, de egy hét múlva már beköszönt az ősz. Ilyenkor más típusú lehetőségek adódnak a kikapcsolódásra. Ezek között is mindenképpen érdemes az olcsóbb, ingyenes lehetőségeket keresni.

Jövő hétvégén nyílt napot tart a Magyar Nemzeti Bank. Van ugyan a banknak egy látogatóközpontja, ahova bármikor ellátogathatunk, de a nyílt napra mégis érdemesebb elmenni. Ilyenkor ugyanis be lehet menni a bank néhány zárt részére is. Nagyszerű élmény megcsodálni Róth Miksa csodás ablakait, beülni a Nagytanácsterembe, ott sétálni, ahol az ország legfontosabb pénzügyeiről döntenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ami viszont ennél sokkal fontosabb: a vezetett sétán sok olyan pénzügyekkel kapcsolatos dolgot tanulunk, aminek akár a mindennapi élet során is hasznát vesszük. Hogy működik a Giro rendszer? Milyen módon tudjuk - a vízjelen kívül - a bankjegyek érvényességét ellenőrizni? És még sok egyéb, de nem szeretném lelőni a poént :)

No és amiről még nem ejtettem szót: a látogatóközpontban lehetőség van egy menetlevél kitöltésére. Én másfél éve jártam ezen a rendezvényen, és "miért ne" alapon kitöltöttem. Már el is felejtkeztem róla, amikor egyszer csak megkaptam postán a bank épületéről szóló, nagyon szép, igényes könyvet. Így végül még ajándékot is kaptam azért, hogy megnéztem a kiállítást. Természetesen ehhez szerencse is kellett, hiszen sorsoltak, de egy próbát akkor is megér a dolog. Nem beszélve arról, hogy a menetlevél kitöltésével is rengeteget tanul az ember a pénzről, amit nem győzök eléggé hangsúlyozni: a hétköznapokban is tud hasznosítani.

További információk a kiállításról ITT találhatóak. Jó szórakozást!

Mire jó a komolyzene?

Címkék: szórakozás

2011.08.30. 21:03

 Elég sok mindenre. Például megtaláltam az első Nyan Cat verziót, amit teljes hosszában végig tudtam hallgatni. Íme:

 

Vendégváró hagyma

Címkék: tipp étel olcsó recept

2011.08.10. 12:09

Jó dolog a hagyma: az egyik legolcsóbb zöldség, nagyon sokoldalú, ráadásul jól meg lehet lepni vele a vendégségbe érkező rokonokat, barátokat.

A hagymát félcentis karikákra vágjuk, majd szétszedjük. Általában két réteget szoktam egyben hagyni, így szebben megmarad az alakjuk. Ezután csak panírozni kell és rántani. Itt lehet variálni: kaphat hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa borítást, de sűrű palacsintatésztába mártva is nagyon finom. Ha a palacsintatésztát sörrel készítjük, rántott hagymakarikát kapunk Orly módra elkészítve. A panírt - bármelyiket - belekevert magokkal, fűszerekkel különlegessé tehetjük: szezámmag, apróra tört dió, mogyoró, tökmag, mandula, bazsalikom, petrezselyem, bármi megfelel, ami éppen van otthon.

Ha nem vagyunk túl gyakorlottak, akkor először néhány alkalommal csak úgy magunknak készítsük el ezt a finomságot, ahhoz ugyanis, hogy szépen megmaradjanak a karikák, kell némi gyakorlat. De megéri a kísérletezést, végül isteni, különleges nassolnivalót kapunk, ráadásul hihetetlenül olcsón.

Nyaralunk!

Címkék: tipp koncert program nyaralás olcsó

2011.08.07. 14:49

 Okos módon sikerült a blog indítását pont a nyaralásom előttre időzíteni.. persze azt gondoltam, hogy mivel amúgy is itthon vagyok, ráérek majd írni.

Az idei keretbe ugyanis nem fért bele egy olyan nyaralás, ami többórás utazással indul, szállodában alszunk, étteremben eszünk és hasonlók. Ez azonban nem is elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember jól érezze magát, kipihenjen és feltöltődjön. Íme tehát egy otthoni barátnős nyaralás receptje:

  • Csak az legyen a házban/lakásban, aki nyaral. Esetemben például Diogenész elutazott a szüleihez, Nati barátnőm pedig hozzám. Így olyan, mintha kivettünk volna egy apartmant.
  • Előre csináljuk meg a házimunkát. Nyaraláskor az ember tiszta helyre érkezik, és nem takarít közben. Nem is mos - kivéve persze hosszú nyaralások esetén.
  • Előre szerezzük be az ételek alapanyagát, ha van otthon mikró, akkor meg is főzhetünk, amit elég aztán csak melegíteni. Az asztalt terítsük meg szépen, mint egy étteremben: fehér abrosz, szalvéta, kenyér kikészítve egy kis kosárban, stb.
  • Szervezzünk nyaralós programokat. Ez lehet városnéző séta, egy közeli fesztivál meglátogatása, strandolás, de akár egy számunkra ismeretlen pubot is felkereshetünk. Ennek olcsóbb alternatívája előre beszerezni innivalót és otthon zenét kapcsolni, hangulatvilágítást csinálni és beszélgetni. Ha van kertünk, akkor még egyszerűbb. Nem nyaralós barátokat áthívni ér!
  • Tudatosan zárjuk ki az agyunkból azt, hogy valójában mi most otthon vagyunk. Valahogy úgy, mint a kisgyerekek, akik persze tudják, hogy valójában két székre terítettek egy lepedőt, de az nekik mégis egy királyi vár :)
  • Érezzük jól magunkat!

A lényeg az, hogy szakadjunk ki a napi rutinból, csináljunk mást, mint amit hétköznap szoktunk. Az otthoni nyaralás erre a legkézenfekvőbb megoldás, ráadásul teljesen ingyenes. Na jó, ha városnézés közben vesz az ember egy jégkrémet vagy beül valahová egy sörre, annak van költsége, de eltörpül egy utazós nyaralásé mellett.

Egyébként ma este koncertre megyünk: Nyáresti koncertek a Szent István parkban - A Szahara kapujában: Marokkói népzene a Chalaban együttessel. A Szent István park a 13. kerületben van, a Jászai Mari tértől kifelé sétálva 10-15 perc, a belépés pedig ingyenes. Jónak ígérkezik a koncert, érdemes utánanézni.

Vásároljunk poharat!

Címkék: ikea pohár

2011.08.04. 14:39

Még három napig (vagy a készlet erejéig) tart az Ikea akciója: Pokal poharat vehetünk 10 Ft-ért darabját. Erről a pohárról van szó. Pohárhiányban szenvedőknek szívesen ajánlom :)

Süssünk kenyeret!

Címkék: tipp kenyér recept házimunka

2011.08.03. 10:00

 Az otthoni kenyérsütés az elmúlt években egyre nagyobb divat lett. Egy olyan divat, amit érdemes követni. Hiszen az otthon sütött kenyérben nincsenek olyan állományjavítók, ízfokozók és illatosítók, mint a boltiban. Emellett pénzt spórolhatunk vele!

Alap 750g-os kenyér receptje és ára
50 dkg liszt70 Ft
1 tk cukor5 Ft
1 kk só1 Ft
60 ml olaj25 Ft
250 ml víz3 Ft
1/2 élesztő25 Ft
a kenyérsütőgép energiaköltsége~30 Ft
Összesen:~150 Ft

 

1 kg kenyér így kevesebb mint 200 Ft-ból kijön, mivel ugyanazon a programon lehet készíteni, tehát az energiaköltség nem emelkedik.

No de hol lehet ezzel spórolni? Jogos a kérdés, ennyiért ugyanis már sok helyen lehet kapni kenyeret, ha nem is valami jó minőségűt.
A titok nyitja a raktározásban rejlik. Míg a kész kenyér szavatossági ideje erősen korlátozott, az összetevők lényegében korlátlan ideig tárolhatók (az élesztőt kivéve). Így megtehetjük, hogy amikor akcióban van a liszt, akár 40 kilót megveszünk előre. Illetve ilyen tételnél már érdemes egy malommal felvenni a kapcsolatot: helyben jóval olcsóbban megkaphatjuk a lisztet.
Ugyanígy természetesen a többi összetevőből is érdemes spájzolni. Így még 20-30%-ot könnyedén spórolhatunk a kenyér árából.

Természetesen kenyérsütőt sem muszáj használni: az összetevők kézzel megdagasztva, kelesztve, sütőben megsütve is kenyeret eredményeznek. Bár a dagasztás nehéz munka, ezért a kenyérsütőgépen nem érdemes spórolni. Különösen, ha nagy a család: a kenyérsütő gép ára nagyjából 150 kenyér megsütése után térül meg. Ahol naponta elfogy egy kenyér, ott ez alig fél év. Utána már csak hasznot termel.

Tipp: kenyérsütő gépeket 10-50 ezer közötti áron lehet venni. Ezek közül a legolcsóbb is tudja, amire szükségünk van (kenyeret sütni). Ha a spórolás a cél, akkor érdemes tehát ezt választani.

Amikor végre Diogenésszel átköltöztünk albérletből egy félig-meddig saját lakásba, rengeteg kiadással szembesültünk. Nem volt semmink, a lakásban meg csak egy nagy, üres szekrényt találtunk.

Vállfánk viszont egy darab sem volt. Ráadásul úgy gondoltam, ha már veszünk, rendes fa vállfát vegyünk. Találtam is viszonylag olcsón az Ikeában (ilyet), no de egyszerre 5-6 csomag megvétele mégis nehézségekbe ütközött volna.

Nagyi mesél

"Szerettem volna feldobni egy kicsit a fürdőszobát. Felújításra nem volt pénz, hát kinéztem egy szép csempematricát. Azzal végigragasztva a felső két sort, sokkal szebb lesz. De a matrica is drága volt. Így minden hónapban csak kettőt vettem belőle. Azt meg sem érezte a családi kassza, és egy év alatt szépen körbeértünk vele."

Ez a módszer a vállfáknál is bevált. Vettünk két csomaggal, felpakoltuk rá az összes ruhát. Ezután addig vettünk minden hónapban egy csomaggal, amíg végül már egy vállfára csak egy ruha jutott. Anyagilag nem is éreztük meg :)

Tipp: ezt a módszert olyan üzletek olyan termékeinél érdemes alkalmazni, amiket hosszú ideig, akár évekig fogtok utána használni, és amiket valószínűleg még néhány hónapig fognak árulni.

Nagyi mesél

Címkék: nagyi házimunka mosás mesél fehérítés

2011.08.01. 23:04

Egyre kevésbé divat az időseket meghallgatni, tőlük tanácsot kérni. Pedig érdemes rászánni az időt, leülni és beszélgetni velük. Bölcs dolgokat mondhatnak, és praktikusakat is.

Szerencsés vagyok, mert él még egy nagyszülőm. Neki rengeteget köszönhetek, nagyon sokat segített az elmúlt években. Sok olyan tanácsot kaptam tőle, ami hasznosnak bizonyult, és máshol nem találkoztam vele. Ezeket továbbadom, hasznosítsátok ti is!

Nagyi mesél

"Amikor a gyerekeim óvodások lettek, ők voltak a ház kis kedvencei. Nem csak mert aranyosak voltak, hanem mert mindig tiszta fehérben jártak óvodába. Legalábbis odafelé :) Nem véletlenül: a fehér ruhát a legkönnyebb tisztán tartani. (ennél a pontnál igen nagy szemeket mereszthettem, mert nevetett, és csak utána folytatta) A színes ruhából nehéz kiszedni a foltot úgy, hogy megmaradjon a színük. A fehérek mellé viszont egyszerűen minden mosásba öntöttem egy kis hypót, és hótiszták lettek."

Ma már persze nem kell hypó, lehet kapni fehérítőket, amik kevésbé roncsolják az anyagot. A rendszeres fehérítős előmosással végzett mosás valóban gyönyörű tisztán tartja a ruhákat. No és persze nincs gondja az ún. "makacs foltokkal" sem, amikkel még sok mai mosópor sem tud maradéktalanul megbirkózni.

Természetesen nem csak a nagymamámtól hallottam ilyen és hasonló megszívlelendő dolgokat. Ám az egyszerűség kedvéért a szomszéd nénitől vagy a régi főbérlőmtől hallottakat is ugyanígy a Nagyi mesél blokkban fogjátok találni.

Propozíció

Címkék: kezdet spórolás összefoglaló tippek

2011.08.01. 19:19

Spórolás.
Csúnya szó. Valami szürkét jelent, unalmas otthonülést, krumplifőzeléket hús nélkül.

Sokan így gondolják. De vajon tényleg igazuk van? Érzésem szerint nem. Pedig erre a legtöbb spórolási tipp is rásegít.
Blogom egy kísértetblog kísérletblog, az első állítás cáfolására jött létre. Remélhetőleg sikerülni fog :)

Amit itt olvashatsz majd:

  • háztartási tippek
  • egy kis filozófia
  • finom, egyszerű és olcsó receptek
  • lakberendezési trükkök
  • vásárlási alapelvek
  • zene, film, színház
  • szabadidős elfoglaltságok
  • meg ami még eszembe jut. A kísérletnek az a lényege, hogy nem látjuk előre sem a végeredményt, sem a pontos menetét (kivétel ez alól persze az iskolai "vajon égve marad-e a gyertya, ha már elfogyott az oxigén a bura alatt" - típusú kísérletek :) ).

Jó olvasgatást!

süti beállítások módosítása